Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az állam és a közigazgatás új elmélete

Megjelent: 2006. március – 2. évfolyam 3. szám

Oldalak: 1 2 3 » Oldaltörés nélkül

VARGA CSABA társadalomelmélet-kutató, a Stratégiakutató Intézet elnöke.
A tanulmány teljes, szerkesztetlen változata letölthető.
Ma minden fontos változás elindulásának feltétele, hogy Közép-Európában és persze Magyarországon az elmaradt államreform, sőt hatalomreform megkezdődjön. A dilemma nem pusztán az, hogy nagy vagy kis állam, igazgató vagy szolgáltató állam, hanem először is annak végiggondolása, hogy milyen állammodellt válasszunk, amely képes az új – információs és tudásközpontú – világállapot, az új globális-lokális rend kihívásainak megfelelően ellátni régi és mai feladatait.

1. Állam és állampolgár viszonyának elmélete
Amikor az emberi civilizáció létrehozta az államot, ez már önmagában is egy virtuális szint megteremtése volt, és ezzel párhuzamosan a társadalmak, közösségek életének vezetését és szervezését végző állam minden funkcióját és szolgáltatását intézményesítette. Az információs kor az állam és önkormányzás második virtualizációját hajtja végre, és napjainkban most gyorsul fel a második és magasabb minőségű virtualizáció intézményesítése, amelyet e-kormányzásnak és e-közigazgatásnak hívnak. Ez az intézményesítés természetesen úgy megy végbe, hogy elsősorban az állam és az önkormányzás meglévő intézményeit modernizálja, és ezzel párhuzamosan új intézményeket hoz létre. Az információs társadalom pozitív alternatívájában hívők azt is feltételezik, hogy a globális világban részben elfáradt, részben kiürült és részben tarthatatlanná vált hagyományos demokráciamodellt néhány évtized alatt felválthatja az új demokrácia modellje, amely egyrészt visszatér a klasszikus demokrácia alapvető elveihez, másrészt kísérletet tesz arra, hogy a globális és lokális világ személyes és közvetlen ellenőrzése bevált gyakorlat legyen.

1.1. Állam és demokrácia – első megközelítés

Közép-Európában, különösen Magyarországon az elmúlt százötven-kétszáz évben a nemzeti gondolat államgondolattá vált, avagy az államgondolat célja a nemzetté válás segítése volt. A huszadik század ebben a tekintetben egyetlen új gondolatot hozott: az államgondolat nyersen rendszergondolattá karcsúsodott, avagy az állam célja mindössze az aktuális rendszer radikális átszabása és megtartása lett. A magyar állam története 1849 óta – kisebb megszakításokkal – nem a gazdaság, nem a demokrácia, hanem a hatalomelvű államgyakorlat története volt 1989-ig. Ez nem is történhetett másképpen, mert ez az ország a félglobális középhatalmak és világhatalmak találkozási pontján létezett. Hatalmi erővel, hatalmi eszközökkel kormányoztak a belső vagy a külső hatalmi csoportok érdekében. Az ezredvégen az állami hatalmat megszerző régi és új hatalmi csoportok most egyaránt avval a problémával szembesülnek, hogy milyen nemzetgondolatot és államgondolatot, továbbá a nemzet- és államgondolat közé beékelődött rendszergondolatot képviseljenek. Miközben riadtan konstatálják, hogy az államgondolatok kontinensgondolattá, mi több globálisvilág-gondolattá terebélyesedtek, amelyek között nem lehet huszadik századi módra rendszergondolatot építeni.

Semmi sincs úgy, mint húsz, ötven vagy százötven éve. Se az államgondolat, se az államgyakorlat. Manuel Castells írja: „Ahelyett, hogy az állam figyelné az embereket, az emberek tarthatják szemmel az államot – amihez tulajdonképpen joguk is van, hiszen elvileg ők a gazdái. A legtöbb tudósítás és beszámoló mégis komor képet fest – kivéve talán a skandináv demokráciákat.” A 21. században szinte nem sokat mondunk se azzal, hogy nemzeti gondolatot, se azzal, hogy európai gondolatot, se azzal, hogy szociális gondolatot képviselünk. A nehézség abban van, hogy Közép-Európában egy-két évtizedig esetleg lehet még kísérletezni a hatalomelvű államgyakorlattal, mindaddig, amíg a globalizáció és az európai kontinens integrációja a klasszikus hatalomfunkciót részben vagy egészben nem vonja ki a nemzetállamokból . A hagyományos liberális válasz nyilván az, hogy erősödjön meg a demokráciaelvű államgyakorlat – csakhogy a dilemma ettől még fennmarad: milyen demokráciáról és milyen típusú (semleges vagy mi mellett elkötelezett) államról beszélünk, vagy azt tartjuk, hogy a társadalom, a gazdaság, a tudás (tudásgazdaság) már az állam támogatása nélkül is fejlődőképes. A szociáldemokrata válaszkísérlet a legzavarosabb, mert nem meri nyíltan kimondani álláspontját, ami a társadalomelvű államgyakorlat mellett érvel – csakhogy a probléma megoldatlan: milyen társadalmat és milyen típusú államot pártolnak, ráadásul a hatalom megszerzése miatt szívesen kacsintana a demokráciaelvű és a nemzetelvű állam gyakorlatára is. A konzervatív válasz sem átgondoltabb, hiszen a problémára úgy felel, hogy nemzetelvű államgyakorlat legyen – csakhogy a kérdés változatlan: milyen nemzetről és milyen típusú államról beszélünk, vagy azt tartjuk, hogy belenyugszunk a nemzet és az állam elválasztottságába, ám állami eszközökkel segítjük az egész nemzet (tudás- vagy kultúraközpontú nemzet) életképességének fejlesztését.

Az új demokráciaelmélet, az új államelmélet körvonala is alig látszik. Ha most azt a kérdést érthetően zárójelbe tesszük, hogy a felsorolt ideológiák minden esetben a hatalomhoz jutást és a hatalom tartós átölelését szolgálják, az információs társadalom és a tudástársadalom elmélete is (egyébként egymástól eltérő) válaszalternatívával szolgál. Az információs társadalom küszöbére lépő korszak a posztszocialista országokban egyelőre két válaszutat kínál: a változatlanul hatalomelvet erősítő információs, információt uraló állam, vagy a hatalomelvet felváltó kvázi-semleges, szolgáltatóelvű, tehát a gazdaságottársadalmat segítő állam programját – és természetesen a kettő kombinációja is elképzelhető. Mi több, ez nyíltan vagy rejtetten nemzeti vagy még nemzetállami rekonstrukciót is szolgálhat. (A felkínált utak már nehezen köthetők csak a klasszikus politikai ideológiákhoz.) Ez a többszörösen vegyes állammodell feltehetően nem marad meg hosszú távon és előbb-utóbb dominánsan (de nem hatalomelvű) információs állammá válik, ha egyáltalán marad rá történelmi ideje. Ha a mai Magyarország (és általában Kelet-Európa) még kis részben utófeudalizmus, még jócskán posztszocializmus, még és már zömében különböző típusú piacgazdaság, avagy kapitalizmus (a korai posztkapitalizmustól a globális pénzgazdaságig, sőt már az információskommunikációs gazdaságig), akkor nincs igazán okunk meglepődni azon, hogy többszörösen vegyes demokrácia- és állammodell jött létre.

Ha nem a napi politikai-hatalmi érdekek mentén gondolkodunk, mi sem természetesebb azt mondani, hogy a káosztípusú gazdaságban-társadalomban az államnak még inkább, mint eddig, stabilitásra, kiegyensúlyozottságra ügyelő állammá kell válnia. Ám a titok ott és abban van, hogy ezt nem a hatalomelvűséggel, nem egyszerűen a fogyatékosan hatalomkorlátozó jelenlegi demokráciaelvűséggel, hanem a digitális demokráciával, avagy a fejlesztő, digitális állammal lehet megvalósítani, amely az információs kor eszközrendszerét arra használja egyrészt, hogy e-államot működtessen, másrészt arra, hogy a fejlesztés mellett elkötelezett állam legyen. Ha ez részben vagy háromnegyed részben sikerül, akkor jutunk el a civilállamig és az e-demokráciáig; mindkettő a demokráciát és államot mindenkinek program megvalósítója lesz. Igen, államot is mindenkinek, de nem hatalmi kontrollként, hanem államszolgáltatásokat az állampolgár védelmében. Ezt az államot nevezhetjük személyes-személytelen államnak1 is, amely minden polgárt személyesen megszólít és akivel a polgár személyesen-személytelenül együttműködik.

Az e-demokrácia csak nevében hasonlít a képviseleti demokráciára, mert részben vagy jórészt közvetlen demokrácia lehet.
A társadalomtól elszakadt állam találjon vissza a társadalomhoz, de a társadalom minden tagjához már csak az információs-kommunikációs eszközökkel juthat el. Az e-demokrácia csak nevében hasonlít a képviseleti demokráciára, mert részben vagy jórészt közvetlen demokrácia lehet. Ez nem a premodern faluközösségek, hanem a digitális települések és térségek, valamint az európai kontinensen létrejött unió tagállamainak digitális demokráciája. Ez a digitális állam új technológiai eszközrendszerként más politikai viszonyt teremt ember és világ között. Valóságos jövője csak a tudástársadalom korszakában lehet, mert az e-demokrácia nemcsak új államtípust, hanem tömegesen új, az e-demokráciára felkészített személyes-személytelen állampolgárt is feltételez. A politikai valóság reformján belül a digitális állam, az e-közigazgatás belátható időn belül meglesz. A további folytatás jócskán kiszámíthatatlan.

1.2. Állampolgár – közösségpolgár teóriái

A huszadik század Európájában a domináns korszellem – az ipar korának, vagy a modernizáció korának megfelelően – tudomásul vette és támogatta az egyén individualizációját. Elismerte az egyén jogát a személyes szabadsághoz és olyan jogállamot igyekezett létrehozni, amely nem nyomta el az ember szabadságtörekvéseit.

Minden állam közigazgatása szükségképpen viszonyt hoz létre állam és polgára között. Függően az adott ország berendezkedésétől, avagy az állam típusától, a közigazgatás és az egyén viszonya nagyon különböző lehet. Egy szabályos polgári demokráciában, és egy kevésbé szabályos polgári demokráciában is már nagyon eltérő lehet az állam és az állampolgár kapcsolata. Ezt az egyirányú vagy kétirányú kapcsolatot alapvetően befolyásolja, hogy az adott államban mennyire fejlett és milyen mértékben intézményesedett a civil társadalom. Egy-egy hagyományokkal rendelkező, a közösségi fellépésben begyakorolt, öntudatos civil társadalom polgárának egyénenként és csoportos fellépés keretében is sokkal több esélye van az állami-önkormányzati döntések befolyásolására.

Ahhoz, hogy elméletileg végiggondolhassuk az állam és az állampolgár kapcsolatát, fogalmilag is meg kell különböztetnünk az eltérő állam, civil társadalom, demokrácia, állampolgári státusokat. Miután ennek a kérdéskörnek itthon még nincs kiérlelt elméleti irodalma, ezért a vázolt kategóriák még csak az első megközelítést jelentik. A röviden jelzett európai helyzetkép alapján így az állampolgár és az állam viszonyának a következő modelljeit fogalmazhatjuk meg:

1. Állami túlsúly, állampolgári alávetettség (kvázi demokrácia): Ebben a viszonyrendszerben az állam polgára nem autonóm, az állam uralkodik rajta, bár ez az uralkodás még nem jelent totális kiszolgáltatottságot, az egyén így nem lehet közpolgár vagy közösségi polgár, ezért kapcsolatának és helyzetének leírására megfelelő kifejezésként mondható: alávetett állampolgár.

2. Diktatórikus állam, kiszolgáltatott állampolgár (demokráciahiány, szocialista „demokrácia”): Ebben a viszonyrendszerben, amikor az adott államban kimondva vagy részben rejtve kialakul a diktatúra, akkor az egyes egyénnek sem beleszólási, sem döntési kompetenciája nincs, sőt egyénileg (politikailag, gazdaságilag, társadalmilag, lelkileg) kiszolgáltatott, ezért alapvető feladata nem más, mint az, hogy önmagát megmentse.

3. Demokratikus állam, közvetett állampolgári részvétel (klasszikus demokrácia): A klasszikus demokráciában a polgári állam és állampolgára között félig-meddig egyensúly van, az állampolgár a képviseleti demokrácia keretei között közvetett módon részt vehet a döntések előkészítésében és akár a döntések végrehajtásának ellenőrzésében is. (Az új globális- lokális, alapvetően mediatizált világkorszakban a klasszikus demokrácia jogi és társadalmi környezetében is kialakulhat az egyensúlytalan helyzet, amelyben az állampolgár ismételten, de más módon megint csak alávetettségbe kerül.)

4. Közösségi állam, közösségpolgár (közösségi demokrácia): A közösségi demokrácia modellje a történelemben korábban csak rövidebb és átmeneti ideig jött létre, ezért ma alapvetően inkább ideának tekinthető. Ebben a viszonyrendszerben az állam és az egyén egyaránt alá van rendelve a közösség vagy tágabban a társadalom érdekeinek és értékeinek, elvileg anélkül, hogy lényegesen csorbítaná az állam és az egyén normális autonómiáját. Nem véletlen, hogy egy ilyen állam keretei között az egyes embert nem állampolgárnak, hanem közösségpolgárnak nevezzük.

5. Részvételi állam, közvetlen közösségpolgári részvétel (közvetlen demokrácia, részvételi demokrácia, elektronikus demokrácia): A mai Európában a jövőfejlesztők többsége a részvételi államot, a közvetlen demokráciát és az új lehetőségekkel öntudatosan élni akaró közpolgárságot tekinti mintának. Ez az interaktív viszony természetesen egy nem elidegenedett államot és nem elidegenedett polgárt feltételez. Ebben a kapcsolatrendszerben valódi egyensúly és kölcsönös felelősség jön létre a két fél között.

A felsorolt öt különböző állam-polgár viszonynak több alváltozata van, és mindegyiket aktuálisan is befolyásolja – többek között – a globális politikai klíma és a globális gazdaság. Mindettől függetlenül tehát azt mondhatjuk, hogy a közigazgatás és az állam típusától függően különböző állampolgári státusok és magatartásminták alakulnak ki.

1.3. Államelmélet – új államelmélet

Az elmúlt száz-százötven évben (hogy az egyszerűség kedvéért maradjunk a modern államnál) Európában viszonylag kevés, de egymástól lényegesen különböző állammodell jött létre. Ha egyaránt figyelembe vesszük az uralkodó csoportoknak kiszolgáltatott államot és a normális polgári államot, akkor a következő államtípusokat nevezhetjük meg:

1. Erős állam (állami túlsúly kialakulása): Az állammodellek története jól mutatja, hogy a történelemben sokkal többször volt erős állam, mint valamilyen értelemben gyenge állam. Miután Európa elmúlt ezeréves története sokáig nem a demokráciák története volt, ezért szükségképpen minden európai államban van hagyománya az erős államnak, függetlenül attól, hogy ez nemzetállam vagy birodalmi állam volt. Az erős állam semennyire vagy a látszatok miatt csak kismértékben figyel saját polgárainak akaratára és értékrendjeire. Az erős állammodellt egyformán bevezették és használták a korszakonként különböző uralkodócsoportok, kezdve az arisztokráciától a munkásosztály ürügyén uralkodó kommunista hatalmi koncentrációkig. A történelem érdekessége, hogy az erős állam gyakran fejlődést jelentett a diktatúrák megbuktatása után.

2. Diktatórikus állam (pártállam): diktatórikus állam mögött mindig nagyon erős uralmi jogosítványokkal rendelkező, viszonylag kis létszámú politikai csoport áll, amely valamilyen hatalmi cél érdekében markánsan államosítja a társadalmat, hatalmi akaratának aláveti a polgárt és minimális, kvázi ellenőrzési jogosítványt enged. A diktatórikus államok klasszikus típusa a Kelet-Közép-Európában az ötvenes–hatvanas években létrejött, szocialistának hívott állam. Ebben az államban elvileg akár parlament, akár töredékes pártdemokrácia is lehet, de ezek csak azt a célt szolgálják, hogy a diktatúrát és természetét elrejtsék és elfedjék. Ebben az államban az államnak tulajdonképpen nincs is polgára, mert az egyén nem több, mint egy eszköz, amellyel a hatalmi centrum totális mértékben rendelkezik.

3. Demokratikus állam (polgári állam, semleges állam): Ez a klasszikus polgári állam az elmúlt kétszáz évben változatos történelmet élt meg, volt olyan időszaka például a tizenkilencedik század közepén Észak-Amerikában, amikor igen nagy mértékben közösségi elkötelezettségű volt és volt olyan időszaka is, amikor például az ötvenes években – többek között a világháborús hangulatú helyzetben – nagyon is hasonult az erős állammodellhez. Az utóbbi húsz-harminc évben ez a polgári állam igen fejlett és intézményesített formában, szociális államként vagy jóléti államként működött. Az utóbbi öt-tíz évben azonban ezt az állammodellt sok irányból komoly támadás érte, ezért már nem tud megfelelni az általa is képviselt társadalmi és gazdasági céloknak. A jelenlegi világhelyzet egyaránt gyakorol rá olyan hatást, hogy például a terrorizmus erősödése miatt újra részben erős állam legyen, és ugyanakkor a jóléti állam igénye miatt egyre inkább közszolgáltató és közösségi állam legyen.

4. Közösségi állam (társadalombarát állam, civil állam): A posztmodern államteóriák szinte mindegyike a politikai hatalmi szempontból gyenge és viszonylag kicsi államban gondolkodik, miközben a globális-lokális változásokból következően élesen törekszik arra, hogy az állam és intézményrendszere egyfelől környezetbarát, másfelől társadalombarát és harmadfelől pedig minél inkább tudásvezérelt állam legyen. Ez az állam még mindig semleges abban az értelemben, hogy egyetlen társadalmi csoportot sem részesít maximális előnyben, ugyanakkor abban az értelemben már nem semleges, hogy a legfontosabb közösségi érdekek mentén működik. A felsorolt államtípusok mindegyike valamilyen mértékben központosított és általában bizonyos arányban újraelosztó állam.

5. Részvételi állam (közvetlen állam, digitális állam, tudásközpontú állam, magas rangú köztudat által vezetett állam): Ez az állammodell, noha történelmileg vannak bizonyos előzményei, alapvetően állam-paradigmaváltást képvisel. Az új állammodell sajnálatos módon nem tehet mást, mint feltételeznie kell a földi civilizáció legalább közepes mértékű gazdasági- társadalmi egyensúlyát (Elméletileg az sem kizárt persze, hogy egy sérülékeny vagy drámaian feszült világhelyzet kényszerít majd ki állammodellváltásokat, mert az új állam egyik felismerése és előnye, hogy lényegesen jobban és közvetlenebbül épít polgárainak részvételével és ezáltal minden korábbinál cselekvőképesebb állam lehet). A részvételi állam tehát alapvetően nem politikai hatalmi állam, hanem egyszerre közösségi és személyes állam, amely minden olyan erőforrást mozgósítani akar, amely a régi és az új univerzális és lokális problémák kezelésében alkalmazható.

Az előbbiekben jellemzett államtípusok jól mutatják a kormányzási modellek közötti különbségeket, ugyanakkor gyökeres és gyors változásokban talán korai bízni, mert az államtípusok, az állami működések, az állami magatartásminták hihetetlenül nehezen módosulnak és nagyon jelentős társadalmi támogatottságot követelnek.

1  Varga Csaba: Az újkonzervatívizmus koncepciója (in. Varga Csaba: Hagyomány és stratégia, Kapu, 1997).

Oldalak: 1 2 3 »


Legfrissebb vélemények

hlaci2006-04-04 09:23:10
Tisztelt Professzor Úr!
Úgy gondolom, hogy irracionális a e-ügyintézés minden területen való bevezetése. Véleményem szerint a demokrácia közösségi élményt is jelent, ennek pedig előfeltélele a személyes részvétel. Fontosnak hiszem a fizikai aktusokat, mint amilyen a szavazócédula bedobása az urnába. Ez a moizdulat fejezi ki az állampolgár tevékenységét, ehhez néhány kattintás nem elég, sőt az otthoni, komercializált tevékenység, az internethasználat miatt sokkal felelőtlenebb lesz a polgár, hiányzik a pillanat ünnepélyességének kontrollja.
Nagyon köszönöm!

Horváth László
(PPKE-JÁK)


Összes vélemény


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány