Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Kara Pál – Néhány gondolat a közigazgatás korszerűsítéséről

Oldalak: « 1 2 Oldaltörés nélkül

Az eddig elmondottakat természetesen nem bevezetésnek szántam, hanem sokkal inkább legalább utalásszerűen érzékeltetni szerettem volna azt a folyamatot, amely elvezetett napjaink önkormányzatainak lényegéhez. Azért rendkívül fontos ez, mert időről időre riasztó, néha számomra döbbenetes „elképzelések” jelennek meg, sokszor a korszerűsítés vagy éppen a reform címkéjével a községekkel, városokkal, megyékkel kapcsolatban.

Az egyik „vonulat” a képviselő-testületi tagok több tízezres számát tartja indokolatlannak, amelyen adott esetben hatalmasat lehetne spórolni, mert ezek a létszámok egyesek szerint teljesen feleslegesek. Ezek a vélemények kétségtelenül tartalmaznak bizonyos részigazságot, anélkül azonban, hogy bele mernének „menni” a jelenlegi szabályozás által létrehozott helyzet igazi visszásságaiba. Magyarán, azt kellene a bírálóknak kifejteni, hogy nem elsősorban a képviselői létszámok magasak némely (vagy egyes) önkormányzat-típusoknál, hanem a képviselő-testületi tagoknak, a bizottsági elnököknek és tagoknak stb. kifizetett ún. tiszteletdíjak és más juttatások összege jelentős, indokolatlanul magas. Arról nem szoktak ezek a vélemények szólni, hogy éppen a „célkeresztben” lévő több száz kistelepülésen eleve (szerintem nagyon helyesen) nem is állapítanak meg ezeknek a személyeknek semmiféle tiszteletdíjat, legfeljebb igen indokolt esetben (nagyon ritkán) a felmerült és igazolt költségeket térítik meg.

…radikálisan csökkenthető lenne nemcsak a képviselők száma, de a működésükkel összefüggő költségek is.
Visszatérve a lényeghez: távolról sem vagyok sem a fővárosnak, sem a kerületeknek, a megyei közgyűléseknek pedig különösen nem valamiféle ellensége, azonban mindhárom kategória tekintetében megfelelő felülvizsgálat során valóban radikálisan csökkenthető lenne nemcsak a képviselők száma, de a működésükkel összefüggő költségek is. (Sőt halkan megjegyezve: nem lenne célszerűtlen megfelelő karcsúsítást végrehajtani a nagyobb városok tekintetében is.)

A másik jelentős támadási felület, és egyben sajnálatosan „örökzöld” probléma a hivatali apparátus létszáma. Ez is olyan kérdés, amelyet az ötödik ciklus környékén már ideje lenne rendezni. A kialakult tényleges helyzet részben követhetetlen, részben áttekinthetetlen. Egy azonban bizonyos: adott esetben a településen előforduló különböző problémák megoldására könnyedén fel lehet áldozni néhány polgármesteri hivatali dolgozót – annál is inkább, mert őket végül is nem védi senki. Ha ehhez hozzávesszük, hogy számos önkormányzatnál aszerint cserélődik ciklusonként legalább egyszer az apparátus, hogy a város vagy a falu új vezetése milyen politikai beállítottságú, nos akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy esetenként és helyenként az igazgatási munka színvonala meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után.

A probléma megoldására létezik egy szakmailag már megfelelően kimunkált, tulajdonképpen minden komoly érdeklődő által hozzáférhető megoldás, amit röviden igazgatási létszámmodellnek nevezhetünk. Itt és most erről csak a következő két legfontosabb összefüggést tudom leírni:

– felmérték a szakemberek, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói főbb önkormányzattípusonként és ezen belül a lakosságszám figyelembevételével milyen százalékban látnak el államigazgatási feladatokat és mennyiben önkormányzatiakat. (Nagyban-egészben ez az arány 70-75, illetve 30-25%-os megoszlást jelent.) Ennek megfelelően a modell alapján nagy pontossággal állítható, hogy egy-egy önkormányzatnál mekkora és milyen összetételű apparátus működtetése lenne célszerű, illetve optimális;
– másfelől az előbbieknek megfelelően nagy pontossággal lehetne tervezni a szükséges bért is, amelyet alaphelyzetben, azaz a feltétlenül szükséges mértékig az állam fizetne. Ezen túlmenően a kétségkívül néhol jelentős eltérést eredményező helyi sajátosságokat már az illető önkormányzatnak kellene felvállalnia, amely egyébként is annyi, a létszámnorma feletti személyt foglalkoztathatna, amennyit szükségesnek ítél. Az utóbbiak bérét azonban természetesen neki kell fedeznie.

Harmadik területként szükséges említeni az önkormányzatok egyéb működésének/működtetésének költségeit, ezen belül a nagyon sokak által megalapozottan bírált, esetenként az „álcázással” együtt több száz normatívát, a személyi jövedelemadó megosztását, a helyi iparűzési adó mikénti kiváltását, általában az egész helyi adórendszer problematikáját – és még hosszan sorolhatnám. Egy igazi önkormányzati reform keretében a szakembereknek erre minél előbb és igen hatékony megoldásokat kell ajánlaniuk.

Az önkormányzati rendszer olcsóbbá és hatékonyabbá tétele összességében megítélésem szerint is reálisan elképzelhető és megvalósítható. Ehhez azonban – egyebek között – rendkívül egységes és kőkemény, igen hatékony konszenzuson alapuló politikai döntés szükséges, hiszen a felsorolt elemek szinte mindegyike legalább egy ún. kétharmados törvényt érint, sőt az állami és a kormányzati szférával összefüggésben – amint mindjárt érzékeltetem – magát az alkotmányt is.

A teljes képhez ugyanis még rendkívül sok további lényeges elem tartozik. Így különösen alapvető kérdésnek tartom, hogy nemcsak a politikának, hanem a további számba jöhető érdemi résztvevőnek is végre valamiféle közös véleményt kellene kialakítani a XXI. század első éveinek-évtizedeinek államáról, pontosabban az állam szerepéről, feladatairól, felelősségéről. Enélkül ugyanis lehetetlen precízen meghatározni, elhatárolni az önkormányzati feladatokat is (lásd pl. napjainkban az egészségügy teljes vertikumát), de ugyanígy csak ennek függvényében célszerű komolyabban foglalkozni akár egy igazi új alkotmány megteremtésével vagy olyan problémák taglalásával, vagy megoldásával, amelyekről – sajnos – kellő tartalom nélkül ugyan, de elég gyakran hallhatunk manapság. Ilyen például a kétkamarás parlament, az országgyűlési képviselők számának jelentős csökkentése, az egyéni országgyűlési választókerület további sorsa.

De ide kell sorolni a jelenleg teljesen megoldatlannak tűnő, de az egész önkormányzati rendszert, azaz az ország teljes lakosságát érintő olyan kérdést is, mint a regionalizmus, ezen belül az önkormányzati régiók létrehozása, a megyék, illetve a megyei önkormányzatok további szerepe, valamint a kistérségek egyre inkább meghatározó jelentőségű helyzete, sorsa, jövője.

Végül, de nem utolsósorban nem feladatom ugyan (szerencsére), de nem is akarom teljes mértékben kikerülni a kormányzati tevékenység, illetve általában a központi államigazgatás korszerűsítése problematikáját. Nagyon remélem, hogy a számos dilettáns rögtönzésből, a legkülönbözőbb „erős felindulásból elkövetett” nyilatkozatokból abban az értelemben nem lesz semmi, hogy valakik ismételten elkezdenek érdemi koncepció, megalapozott és szakmailag alátámasztott álláspontok, bizonyos, talán ez esetben nem haszontalan nemzetközi tapasztalatok híján faragni, úgymond radikálisan csökkenteni a kormányzati apparátust. Természetesen nem valami szent tehénről van szó, és a kellő időben nyilván ezen a téren is megfelelő ésszerűsítéseket kell végrehajtani, amely jelenthet – egyebek között – akár viszonylag jelentős létszámcsökkenést is, ez utóbbi azonban nem szabad, hogy igazi cél legyen. Azt ugyanis remélhetőleg senki nem gondolja komolyan, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében az alig tízezer főt számláló központi közigazgatási apparátusból néhány tucat, vagy egy-két száz ember elküldése bármiféle megjegyzésre méltó eredményt okozna. Ennél jelentősebb csökkentés kizárólag akkor lehet ésszerű, ha ezt a lépést megelőzi egy igen komoly feladatrevíziót követő új, a jelenleginél sokkalta racionálisabb feladatmeghatározás.

Ez a „visszafogottságom” azonban messze nem vonatkozik a napjainkban már követhetetlen létszámú, elnevezésű és különösen feladatú, legkülönbözőbb rendű-rangú ún. országos hatáskörű államigazgatási szervek (?!), továbbá a hihetetlen mennyiségű háttérszervezetekre és intézmények sokaságára. Ezek radikális leépítése valóban halaszthatatlan. Enélkül bármilyen szépen megfogalmazott közigazgatási korszerűsítés (vagy pláne reform) eleve kudarcra van ítélve.


Oldalak: « 1 2


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány