Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Sebestyén Tibor – Életminőség és boldogság

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 » Oldaltörés nélkül

Az agyi boldogságközpont és a dopamin boldogsághormon

A környezetükhöz alkalmazkodó élőlények ősi hormonális szabályozási rendszere elsősorban az ön- és fajfenntartásra irányul.

Az emberben a lét- és a fajfenntartás szempontjából előnyös eseményeket a szervezet közvetlen örömérzéssel és/vagy általános boldogságérzéssel jutalmazza, a hátrányos fejleményeket pedig a közvetlen fájdalomérzéssel vagy általános rosszérzéssel (szomorúsággal, bánattal) kapcsolja össze abból a célból, hogy a rossz hatásokat minél előbb szüntesse be, és igyekezzen elkerülni a jövőben.

Az idegi és a hormonális szabályozás hatására így az ember – a hosszú és boldog élet elérése céljából nemcsak tudatosan, hanem az ösztönei és az érzései hatása alatt is – a jót, az örömet, az élvezetet, a gyönyört, a boldogságot vágyakozza, keresi és hajszolja, a rosszat, a fájdalmast, a bút, bánatot okozót pedig kerüli.

A legújabb kutatások szerint az agyban létezik egy boldogságközpont elnevezéssel illethető terület, amelynek működésében nagy szerepet játszik a dopamin nevű neurotranszmitter, amit emiatt boldogsághormon elnevezéssel is szerepel a szakirodalomban, pl. Vizi E. Szilveszter műveiben.

Vizi E. Szilveszter leírása szerint a limbikus rendszerben, tehát az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen a felszabaduló dopamin elégedettségérzetet, illetve boldogságot vált ki. Az itt felszabaduló dopamin más ideghálózatokra, az ott jelen lévő dopaminra érzékeny jelfogókra, D2-receptorokra hatva váltja ki ezt az érzetet. Tehát ezen ideghálózatok működését a dopamin úgy befolyásolja, hogy az ember belső énjében az elégedettségérzés, a nyugalom, a boldogságérzet kerekedik felül. Ez a pálya izgalomba jön, ha finom ételeket eszünk. A nyelven lévő ízérzékelő sejteken keresztüljutó inger továbbfut, és a limbikus rendszerben dopamint szabadít fel, ami örömszerzést okoz. De az érzéki örömök (például a szexuális élmények) szintén izgalomba hozzák ezt a „jutalmazási hálózatot”, és dopamint szabadítanak fel, amelyek hatására valódi boldogságot érzünk.

Mindez az Élet igenlésének neurokémiai magyarázata, hiszen ez azt a célt is szolgálja, hogy ismételt vágy keletkezzen a táplálkozásra és a szaporodásra, ami a létfenntartás, illetve a fajfenntartás elemi feltétele. Az emberi teremtmény agya így a saját létének és fajának fenntartását egy jutalmazási rendszerrel kapcsolta össze.

A boldogság, az örömérzés és a kábítószeres mennyország különbségei

A közvetlen örömérzés különbözik a boldogságtól. A boldogságérzéshez ugyanis a múltban elraktározott, örömérzéssel vagy múltbeli boldogságérzéssel összekötött emlékképek és/vagy a jövőben várható örömteljes vagy boldog perspektíva is kell. A boldogság emlékképei – és feltehető, hogy a ragyogó jövő várakozásai is – nagy mennyiségben szabadítnak fel dopamint a limbikus rendszerben. Az már kísérletileg is bizonyított, hogy az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést is ki tudja váltani (bár kisebb intenzitással).

Az élettani és sejtkémiai jelenségek és kísérleti eredmények valószínűvé teszik, hogy a kérdőíves kikérdezés válaszai sem csak a közvetlen örömet vagy a fájdalmas érzést tükrözik, hanem az általános boldogságot és a bánatot is a múlt tényleges és a jövő várható eseményeinek és hatásainak az integrálásával.

A boldogság lényegesen különbözik a kábítószerként szolgáló drogok (ópium, morfin és heroin, amfetamin, ecstasy, kokain, és az olyan hallucinogén hatású vegyületek, mint a meszkalin) fogyasztása nyomán létrejövő „mesterséges mennyország” közvetlen örömérzést okozó állapotától is. A kábítószeres bódulat elmúlása után nem a testet-lelket üdítő és megerősítő boldogságtudat és elégedettségi érzés áll, hanem inkább egy kielégületlen, nyomorult és sürgető sóvárgás a mielőbbi újabb bódulatra – bármi áron (akár betörés, rablás vagy prostitúció árán is). Az ENSZ deklarációja (New York, 1998. június) joggal fogalmazta meg, hogy a kábítószerek nem boldogságot okoznak, hanem életeket és közösségeket pusztítanak el, aláássák a fenntartható emberi fejlődést, és elősegítik a bűnözést. Ez a kór a kényszeres fogyasztás és a függőség révén csökkenti (a liberálisok által oly fennen hangoztatott) szabadságot is.

Mondd meg, mi boldogít – megmondom, ki vagy Azt azonban embere válogatja, hogy ki mennyire él a mának vagy a pillanatnak („csak egyszer élünk” felkiáltással), és ki értékeli hosszú távon is a boldogsággal és a bánattal kapcsolatos érzéseit. Mindenesetre az embert az is megkülönbözteti az állattól, hogy az ember (jobban) emlékszik a távolabbi múlt eseményeire és érzéseire, és jobban meg tudja ítélni a jövő kilátásait is, mint egy állat, ezért nemcsak az örömre, hanem boldogságra is képes.

Állítólag az akváriumban az aranyhal azért él olyan jól, mint „hal a vízben”, mert maximum 5 másodpercre visszanyúló emlékezete van. E rövid távú emlékezés miatt nem képes unatkozni, hiszen neki minden menet teljesen új, változatos és izgalmakkal teli.

A gyermeknevelés azt a célt is szolgálja, hogy a hosszabb távú gondolkodást és érzésvilágot ebben a vonatkozásban is fejlessze (boldogságpedagógia, boldogságra nevelés). A felnőtteket azonban egy demokratikus (és liberális) társadalomban már nem célszerű és nem is nagyon lehet boldogságra nevelni vagy kényszeríteni.

A közvetlen örömérzés és a boldogság különbözősége más vonatkozásokban is fennáll. Bár a boldogságot nem illik diktálni a felnőtt lakosság körében egy felvilágosult társadalomban, de azért számos búfelejtővel lehet javítani. Az ember egyik legnagyobb bánata az élet halandósága, ezért a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés mellé „búfelejtőként” jár a nyolc óra szórakozás is.

A modern világ már általában nem ért egyet az embert önmaga végességére emlékeztető – állítólag a trappista szerzetesek gyakran elhangzó – középkori latin felszólítás: Memento mori! (Emlékezz a halálra!) által sugallt életprogrammal – bár az elsősorban arra irányult, hogy az ember úgy ossza be idejét és erejét a földi életben, hogy tartalmasat és maradandót alkosson.

A „nyolc óra szórakozás” (a könyvolvasás, tv-nézés, valamint színházba-társaságba járás, kártyázás, zenehallgatás stb.) nemcsak az öreg Kaszást segít elfelejteni, de sok más egyéb bajunkat (betegségeinket, elhunyt családtagjainkat, a néha hatalmas társadalmi különbségeket, a megaláztatásainkat stb.), és hozzájárul ahhoz, hogy minden baj és balsors ellenére is többé-kevésbé boldogok lehessünk. Ezek színvonalát gyakran lehet kifogásolni, de a tömeges boldogság előállításában a hasznosságát aligha lehet vitatni.

A haláltudat mellett az emberi tudat másik tragikus felismerése, hogy az életnek önmagában nincs értelme. Ez a két felismerés vonul végig Madách Imre Az ember tragédiája című világhírű művében, amely az emberi boldogságkeresés irodalmi remekműve. E műben Madách sorba veszi az emberi történelem legjelentősebb boldogító eszméit – Ádámon keresztül elmondva annak az értemét és Lucifer révén cáfolva azt (kifejtve az értelmetlenségét). Az ember tragédiája záró mondatában pedig Ádám így sóhajt fel: „Csak az a vég, azt tudnám feledni”.

Az élet értelmét vagy a belső énnek, vagy a társadalomnak kell megteremtenie (célok, elvárások, eszmék, vallási tanítások stb. által). Ennek a reális alapja, amit Ady is megfogalmazott, amikor azt írta az „Intés az őrzőkhöz” című versében: „őrzők, vigyázzatok a strázsán. / Az Élet él és élni akar...”. A „8 óra szórakozás”, a hobbitevékenység, az alkotómunka, a sport, tánc stb. abban is segít, hogy tartalmat, értelmet adjon az életnek, hogy az embernek szép és boldog élete legyen.


Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 »


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány