Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Az amerikai konzervativizmus és Európa

Megjelent: 2005. június – 1. évfolyam, 5. szám

Oldalak: 1 2 3 » Oldaltörés nélkül

GORKA SEBESTYÉN a Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet ügyvezető igazgatója. gorka@itdis.org
A politikai szakértők számára is nehéz feladatot jelent a hidegháborút követő korszak ideológiai folyamatainak nyomon követése. A technológia nagyban befolyásolja az üzleti világot, a politikát és a médiát – ahogyan maga a globalizáció is teszi mindezt. A világ fontos eseményei – mint a szeptember 11-i terrortámadások – új folyamatokat indítottak el, miközben megállítottak vagy megfordítottak más trendeket. Mindezt nem szemlélhetjük kívülállóként, hiszen például az amerikai konzervatív vagy neokonzervatív gondolkodásmód komoly hatással lehet a világpolitikára és ezen belül hazánkra is. Lássuk először, mit is jelent a „neokonzervativizmus”.

Összeesküvésről van szó?
A világnak ezen régiójában – s különösen Magyarországon – előszeretettel hajlunk rá, hogy habozás nélkül hitelt adjunk a különböző összeesküvéselméleteknek. Legyen szó Trianonról vagy a rendszerváltás idején, a Rózsadombon köttetett titkos paktumokról, az emberek túlságosan gyakran hisznek baljós és bizonyítatlan állításoknak, elhanyagolva a tényeket. Természetesen mindezzel legtöbbször azt szeretnénk elhitetni magunkkal, hogy nem rendelkezünk hatalommal saját sorsunk irányítása felett. Bárhogy is legyen, a tény az, hogy ez az út nem segít nekünk érdekeink kifejezésre juttatásában, a világ eseményeinek megfelelő lereagálásában – legyen szó bel-, kül- vagy biztonságpolitikáról akár.

Napjaink egyik legkedveltebb elmélete (amely tény, hogy nem korlátozódik Magyarországra vagy a régióra) az amerikai politikát valamiféle sötét erőként, egy szűk és ultrakonzervatív csoport, az ún. neokonzervatívok mesterkedéseként láttatja. E verzió szerint a George W. Bush családjával szorosan együttműködő politikaformálók valódi legitimáció nélkül a világhegemóniára törnek, különös erővel képviselve az amerikai multinacionális vállalatok és a fegyveripar érdekeit. Sajnos azonban a valóság ennél jóval bonyolultabb. Márpedig ha a magyarországi konzervativizmus képviselői valóban Amerika megértésére törekszenek, a bizonyítatlan, ám kétségkívül vonzó teóriák helyett indokolt szemügyre venniük a tényeket is.

Mi valójában a neokonzervativizmus?
Sem az idősebb, sem pedig a fiatalabb George Bush nem sorolható a neokonzervatívok táborába, ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi adminisztráció számos befolyásos pozícióban lévő figurája – elsősorban a „chicagói iskola” megalapítójaként ismert, hajdani nagy hatású politikatudós, Leo Strauss tanítványai közé tartozó, nemrég megválasztott világbanki elnök, Paul Wolfowitz – igen. A legfontosabb mindenekelőtt annak tisztázása, hogy az ilyen és ehhez hasonló iskolák szinte kivétel nélkül a politikai baloldalon gyökereznek, nem pedig a konzervatív oldalon. Származását tekintve ez az irányzat tehát a baloldali politikából kiábrándult, szociális és liberális irányvonalat képviselő gondolkodóknak a világ problémáira adott új válaszaként értékelhető – melyre különösen nagy hatást gyakoroltak az 1956-os, ill. 68-as események. Lyndon Johnson elnökségének „Nagy Társadalom” (The Great Society) elképzelései szintén bátorítólag hatottak e gondolkodókra, hogy szembehelyezkedjenek az Amerikában (is) képviselt szocialista érzületű építkezéssel.

Az újonnan kialakuló nézetrendszer alapvetően a gazdaság kérdésköreiben kezdett kibontakozni, ám erkölcsi értelmezést és világpolitikai megfogalmazásokat elsősorban a kül- és katonapolitikába adaptálva nyert el – elsősorban Izraelnek, mint Amerika közel-keleti szövetségesének a védelmét emelve gyújtópontba. Gyakran hangoztatott tény, hogy a mozgalom neves képviselői között számosan a zsidó közösséghez tartoznak, mint William Kristol, Paul Wolfowitz vagy Richard Perle – ugyanakkor arról már jóval inkább hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy legelszántabb kritikusaik szintén zsidó származásúak, mint Murray Rothbard vagy Paul Gottfried. A csoport mai elhelyezkedésének vizsgálatakor az első számú forrás talán a washingtoni Weekly Standard magazin lehet, ám legalább ennyire használható és beszédes meghatározást ismerünk a mozgalom egyik atyjaként számon tartott, néhai trockista Kristoltól is. Az ő véleménye szerint „a neokonzervatív olyan liberális, akit a valóság szele megcsapott”.

„Igaz hit”
Kristol saját útmutatása a neokonzervatívok liberális gyökereiről különösen fontos, mert megkerülhetetlen magyarázó tényezőjét adja a csoport világszemléletének. Egyrészről a neokonzervatívok maró gúnnyal tekintenek a progresszív baloldal szociális reformelképzeléseire, a „nagy állam” (big state) tervekre. Ugyanakkor – különösen a külpolitikában – nagymértékű idealizmusról tesznek tanúbizonyságot – márpedig az idealizmusról tudjuk, hogy történelmi gyökereit a liberalizmusban találjuk.

Ennek az idealizmusnak a legnyilvánvalóbb manifesztálódását a legutóbbi idők amerikai külpolitikájában láthatjuk. Hosszú évtizedeken át az ideológiai harcot a hidegháború jelentette, s az abban edződő védelmi miniszter, Donald Rumsfeld, az alelnök, Dick Cheney vagy a korábbi fehérházi tanácsadó, Richard Perle az új konfliktus alapját a terrorizmussal, közelebbről az al-Kaidával folytatott küzdelem ideológiai síkra emelésében lelte meg. ők valóban hisznek a demokrácia és a piacgazdaság terjesztésének megvalósíthatóságában; abban, hogy mindezek modellként szolgálhatnak a világ nemzetei számára – legyen szó fehérekről, feketékről vagy kelet-ázsiaiakról. Amíg ez a nézet számunkra könnyen abszurdnak tűnhet, Amerika nem feledkezett meg a 20. századi történelem sikeres példáiról, a nácizmus utáni Németországról, az imperializmus utáni Japánról vagy a fasizmust követő Olaszországról. Ezek egytől egyig diktatúrák voltak, s egytől egyig szabad, demokratikus piacgazdaságokká, az Egyesült Államok fontos szövetségeseivé alakultak át. Ráadásul a háromból egy nem keresztény államként példaként szolgál a modell nem kizárólag Európában érvényesíthető mivoltára.

Természetesen az elmélet egy alapvető ponton hibádzik: 2005 nem egyenlő 1945-tel. Szeptember 11-e nem jelentett az egész világra kiterjedő konfliktust, s az Egyesült Államok sem egyedüli atomhatalom már. Mindennek eredményeképpen pusztán politikai-történelmi nézőpontból a terror ellen vívott globális háború indoklása a neokonzervatívok részéről hamisnak tűnik. Azonban Szaúd-Arábia vagy Libanon mai eseményei árnyalják ezt az egyszerű végkövetkeztetést.


Oldalak: 1 2 3 »


Legfrissebb vélemények

TakátsTamás2006-03-11 12:51:27
Kiválló tanulmány. A politika komprumisszumkészséget igényel. Az USA esetében hol a határ velünk szemben, meddig tolerálhat bennünket? Az EU szerintem recseg, ropog... Vajon, van elég kohézió az új tagok beilleszkedéséhez? Az EU sokszínűsége meddig terjedhet? A globalizáció a homogenizáció irányába hat... A homogén rendszerek nem lehetnek kedvezőek a társadalom változási kényszerei számára.


Összes vélemény


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány