Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 Oldaltörés nélkül

Iszlám fundamentalista terrorizmus
Érdemes végül röviden megemlékezni a bosszúnak és kegyetlenségnek a közelmúltban kialakult elméletéről és gyakorlatáról, melyet „fundamentalista iszlám terrorizmusként” ír le a média. Fő képviselőjének az Oszama bin Laden nevéhez köthető Al-Kaida terrorszervezetet tartják, mely 2001. szeptember 11-én három eltérített utasszállító repülőgéppel öngyilkos merényletet követett el a New York-i World Trade Center ikertornyai és a Pentagon ellen, több mint háromezer ártatlan civilt gyilkolva meg. Ugyanez az ideológiai áramlat jelenik meg a csecsen terroristáknál, akik 2004 szeptemberében több mint hatszáz kisgyermeket mészároltak le Beszlánban, a Kaukázus lábánál, egy tanévnyitón. Az ilyen típusú öngyilkos merényletek fegyverével először a palesztin terroristák éltek az izraeli polgári lakosok ellen a kilencvenes évek elején. De ezekre a világ akkor nem figyelt fel, annyira elmérgesedett ugyanis a konfliktus Izrael és a palesztinok között, annak ellenére, hogy éppen ekkoriban ígéretesnek tűnő béketárgyalások is folytak a két nép vezetői között, amerikai és nyugateurópai közvetítéssel.

Az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike.
Kár lenne tagadni: az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike, mert nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy előbb-utóbb tömegpusztító fegyverek jutnak az öngyilkos terroristák kezébe, akik megkísérlik majd, hogy a lehető legkegyetlenebb bosszút álljanak „elnyomóikon”. Ha végigtekintünk a huszadik századi tömeggyilkos rendszereken, illetve ideológiájukon, feltűnő, hogy a terror „törvényesítésében” milyen nagy volt a szerepük a világháborúknak, illetve a hadműveletek által előidézett „kivételes” állapotoknak. Az örményeket a törökök mint előrenyomuló orosz ellenségük szövetségeseit gyilkolták. Hitler a zsidókat egyrészt fajilag alacsonyabb rendűnek, másrészt pedig a hősiesen küzdő Németország belső ellenségének nyilvánította, és pusztulásra ítélte. Sztálin tömeges terrorjában is nagy szerepet játszott a törekvés ingatag rendszerének sorozatos „aládúcolásán” túl a közeledő háborúra való készülődés, illetve az a tény, hogy a Szovjetuniót a világ többi része elszigetelte felforgatónak tekintett „világforradalmi” törekvései miatt.

Ezzel szemben, s ez különösen aggasztó, az iszlám fundamentalizmus a hidegháború korszakának lezárulása után, egy olyan békés világban hódított teret, melyben a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása megszűnt, és az utóbbi vált hosszabb időre az egyetlen világhatalommá. Az „iszlám terror” mögött nincs állami struktúra, a merényleteiért egyetlen ország vagy legális politikai mozgalom sem viseli a felelősséget. Törvényen kívüli csoportosulások és szervezetek „vállalják magukra” a merényleteket, s ez is új jelenség az előzményekhez képest, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a tömeggyilkosságokat a lehető legnagyobb titokban, szigorúan konspirálva követik el, s csak utólag derülnek ki.

De talán a legnyugtalanítóbb, hogy az iszlám terroristák saját vallásuknak egy olyan értelmezését alakították ki, mely kívánatossá teszi, valósággal idealizálja az öngyilkosságot, amennyiben minél több „ellenség” elpusztításához vezet. Erre a pontra a másik két, az iszlám előtt keletkezett egyistenhit, a kereszténység és a judaizmus, bár harcosait hitük védelmében egykor önfeláldozásra buzdította, soha nem jutott el. A bosszú és kegyetlenség azért fajult fanatizmussá az iszlám fundamentalizmus egyes áramlataiban, mert híveik a saját életüket sem becsülik sokra, illetve a túlvilágon biztosan remélt örömöket fontosabbnak tartják annál, mint amit itt, a földi életben elérhetnek.

Ilyen értelemben az iszlám vallás válsága szorosan összefügg az iszlám világ, mindenekelőtt az arab országok általános politikai, gazdasági és szellemi válságával, melyekből egyes elkeseredett csoportok a terrorizmusban, mások és önmaguk elpusztításában vélik megtalálni a kiutat, mely végső soron elhozza majd „Allah országát”. A fejlett világ hiába kezdeményez racionális dialógust az iszlám fundamentalizmus híveivel: úgy látszik, a sértett büszkeség, a neurózissá fajuló frusztráció, különösen az „istenkáromló entitásnak” tartott Izrael esetében egyelőre erősebb a józanul felfogott érdekeknél. A második iraki háborúra elsősorban azért került sor, mert Szaddám Husszein tömeggyilkos rendszere, bár az első után megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit, nem volt hajlandó ezt elismerni, képtelen volt „megalázkodni” az Egyesült Államok előtt, mely az ENSZ határozatait kérte rajta számon. Ez az irracionálisan makacs, önpusztító, és a saját népe érdekeit semmibe vevő felfogás annak ellenére egy tőről fakad az iszlám fundamentalizmussal, hogy Husszein rendszere más arab országokhoz képest laikusnak volt nevezhető. Úgy tűnik, az arab világ politikai és társadalmi reformjának, a gazdasági fejlődés megindulásának elengedhetetlen feltétele az iszlám egyfajta reformációja, mely a felhalmozott kulturális értékek megőrzése mellett lehetővé teszi az állam és a vallás szétválasztását, ami hosszabb távon kiküszöböli majd, hogy áramlatai a bosszút és kegyetlenséget dicsőítő terrorizmust táplálják.



Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány