Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 » Oldaltörés nélkül

A bolsevik népirtás
Ezzel szemben a bolsevikok hatalma kezdettől fogva rendkívül ingatag volt Oroszországban. Lenin egy kis csoport vezetőjeként, kaotikus állapotok között, az első világháború végén, államcsínnyel jutott hatalomra, s utódja, Sztálin még a polgárháború befejezése után sem érezhette magát nagyobb biztonságban. Sem a hadikommunizmus, sem az azt követő Új Gazdasági Politika (NEP) sem volt képes a gazdaság alapvető gondjainak megoldására. A világforradalom „exportja” pedig kudarcba fulladt, és a Szovjetunió elszigetelődéséhez vezetett, Sztálin csak a terror fokozása révén szilárdíthatta meg népszerűtlen rendszerét: folyamatosan leszámolt politikai riválisaival és azokkal a csoportokkal, mindenekelőtt a kulákokkal, illetve a papokkal és a hívőkkel, melyekről feltételezte, hogy támogatják őket, később pedig már azokkal is, akik felkeltették paranoiás gyanakvását. Mindebből következett, hogy a Szovjetunióban, ahol az emberi életnek hagyományosan alacsony volt az értéke, az „ellenségkép” folyamatosan változott, s utóbb már a diktátor gyanúja is elegendő volt ahhoz, hogy elindítsa a bosszú mechanizmusát.

1937-ben adta ki az NKDV a tömeges terror „keretszámairól” rendelkező 447. számú parancsot, az „ellenség” felszámolására, melyet Sztálin távirattal támasztott alá. A Jezsov által megfogalmazott parancs meghatározta, hogy az áldozatoknak milyen társadalmi csoportokból kell kikerülniük: érintettek voltak a kulákokon és a bűnözőkön kívül a papok, a szektások, a „szovjetellenes” politikai pártok tagjai, a fasiszták, volt fehérgárdista tisztek, cári hivatalnokok és rendőrök, a besúgók, a terroristák, a banditák, a visszaeső bűnözők, sőt, még a lótolvajok is. A belügyi hatóságok egyes körzetekre lebontva közölték a kivégzendők és a kényszermunkatáborokba deportálandók kvótáit, melyeket a helyiek javaslatai alapján alakítottak ki. Csak ebben az akcióban, 1937-ben és 1938-ban közel négyszázezer embert végeztek ki, ebből százötvenezret „engedély” nélkül. Ennél jóval több áldozatot ítéltek kényszermunkára, a levelezés joga nélkül, ami a gyakorlatban szintén felért egy halálos ítélettel.

A megtorlásra kijelölt kategóriákat természetesen tetszés szerint lehetett értelmezni, a „párt ökle” gyakorlatilag bárkire lesújthatott. Tág tere nyílott az egyéni bosszúnak és leszámolásnak, és még a legfelsőbb vezetésnek, sőt, személy szerint Sztálinnak sem volt pontos elképzelése arról, milyen cél érdekében gyilkoltat meg rövid idő alatt százezreket. Egyes történészek szerint a tömegakciók „a társadalom megtisztítására irányuló tudatos kísérletek voltak, melyek során kiirtották vagy kiemelték a társadalomból az idegen vagy fertőzött elemeket”. Mások viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a terrorhullámok előre meg nem tervezett, rögtönzött válaszlépések voltak, egy röviddel korábban észlelt, valóságos vagy képzelt politikai veszéllyel szemben, s például Sztálin ezen a módon akarta megakadályozni egy „ötödik hadoszlop” kialakulását a közelgő háború előtt.

Abban, hogy a sztálini rendszer kegyetlensége ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan volt, meghatározó szerepet játszott a diktátor elhatalmasodó gyanakvása, az agresszióba forduló paranoia, melyek jelei Sztálinban ekkoriban egyértelműen megmutatkoztak. Tudjuk, hogy a kommunista terrorkampányok már a húszas évek végétől koncepciós perekbe torkolltak, majd a koncepciós perek újabb terrorkampányokat váltottak ki. A „lenini gárda”, melynek tagjai Sztálin riválisának számítottak az egyeduralom megszerzéséért folytatott harcban, szinte teljes egészében áldozatul estek dühének, s volt, amelyikkel a letartóztatása előtt úgy játszott, mint macska az egérrel. (Közismert a szovjet alkotmányt megfogalmazó Buharin esete, akit a diktátor 1936 november hetedikén barátságosan maga mellé hívott a Lenin-mauzóleum mellvédjére, néhány nap múlva pedig az NKDV pribékjei kínozták, hogy „felkészítsék” szerepére a készülő perben.)


Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 »


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány