Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 » Oldaltörés nélkül

A rasszizmus
A rasszizmus, mely az emberek közötti különbségeket hangsúlyozza, s megkülönböztet „felsőbbrendű” és „alacsonyabb rendű” fajokat, jóval ködösebb, mondhatni komolytalanabb ideológiaként alakult, mint a Karl Marxhoz hasonló jelentős gondolkodók által tudományosan megalapozott kommunizmus. Hosszú ideig afféle amatőr okoskodásnak, öncélú teóriának tűnt, mely nem hirdetett semmiféle cselekvési programot, s nem lehetett sejteni, hogy a „kollektív bosszú” szörnyű eszköze, az európai zsidóság kiirtását megalapozó bűnbakképző ideológia válik majd belőle. Jean-Paul Sartre 1954-ben találóan jellemezte: „Valamikor a vélemények egyik fajtájához tartozott, ma viszont a bűnök egyik fajtája”.

Egy francia kézikönyv a következőképpen definiálja a rasszizmust: „Olyan doktrína, mely az egyének vagy egy közösségnek az eredetét véli meghatározónak képességei, hajlamai, szellemisége, kultúrája és viselkedése tekintetében, és felosztja az emberiséget »felsőbbrendű« és »alacsonyabb rendű« fajokra”. Michel Wieviorka, a jeles kutató még hozzáteszi: a rasszizmus „teljes társadalomszemlélet és politikai nézetrendszer, mely egyaránt épül esztétikára és erkölcsre, tudományra és történelemre”. A rasszizmus atyjának Arthur Gobineau-t tartják. Ez a francia arisztokrata és dilettáns bölcselő 1852-ben jelentette meg „Értekezés az emberi fajok egyenlőtlenségéről” című művét, mely azonban kevés újdonságot tartalmazott. Állítása szerint az emberiségen belül szemben állnak egymással a szemiták és árják, és természetesen az utóbbiak a felsőbbrendűek. De mások már jóval előtte használták „fajelméleti” spekulációikhoz a nyelvészeti kategóriákat és a téves biológiai párhuzamokat. Gobineau ezt a zavaros teóriát csak azzal egészítette ki, hogy az emberiség vesztét okozhatja, ha a két faj keveredik egymással. Megjegyzendő, hogy Gobineau nem volt antiszemita, pozitívan vélekedett a zsidókról, s könyvét nem annyira a tartalma, mint Rousseau híres értekezését kifordító címe miatt őrizte meg az emlékezet. Csak az 1870-es évek végén, az 1880-as években itatták át a továbbra is nyelvészeti terminusokkal operáló „fajelméletet” szélsőséges nacionalizmussal és zsidóellenességgel az olyan német értelmiségiek, mint Wilhelm Marr (nyelvész, az antiszemitizmus kifejezés megalkotója), Adolf Stöckler (lelkész) vagy Heinrich von Treitchke (történész). A „tudományos rasszizmus” a hitleri periódusban egyetlen komolynak tekinthető érvvel sem gazdagodott, pedig ismeretes, hogy a nácik több kutatóintézetben is végeztek „fajbiológiai” kutatásokat.

A huszadik század elején a rasszizmus továbbfejlesztésére törekedett Francis Galton orvos, a nagy Darwin unokaöccse, aki megalapozta az „emberifaj-nemesítés” később súlyosan kompromittálódott tudományát, az eugenikát. Galton huszonnégy, különböző értékű osztályba sorolta az emberiséget, s közöttük rangsort állított fel. Megjegyzendő, hogy ő sem volt antiszemita, a zsidók egészen jó minősítést kaptak tőle. Galtonnak az első világháború előtt világszerte, így nálunk is, komoly tábora volt, az általa kitenyészteni kívánt „új ember” utópiája egyaránt vonzotta a jobb- és baloldali politikusokat és gondolkodókat.

A rasszizmust mint ideológiát a szakemberek valójában soha nem vették komolyan, hiszen tudományosan és morálisan egyaránt tarthatatlan fogalmakkal operált, s eredeti formájában nem volt egyéb, mint a társadalmak és az emberek csoportjai között ténylegesen fennálló egyenlőtlenségek „ideológiai igazolása”. Érveket sorakoztatott fel a kereszténység azon, a judaizmustól átvett alapvető tétele ellen, mely szerint valamennyi ember egyenlő Isten színe előtt. Apologikus és provinciális ideológia volt, mely az USA déli, volt rabszolgatartó államaiban, egyes fehér lelkészek prédikációban, a faji szegregációt támogató újságcikkekben jelentkezett. A rasszisták főként arról elmélkedtek, hogy a feketék alávetett sorsa „Istentől adott”, s ezt állítólag a Biblia és a tudomány egyaránt igazolja. Hasonló vágányon haladtak, és az adott viszonyok igazolására törekedtek a dél-afrikai apartheid ideológusai, vagy azok a teoretikusok, melyek az európai országok gyarmatosító törekvéseit támasztották alá „érvekkel”.

Ennek az alapjában véve defenzív és önigazoló rasszizmusnak igen távolról volt csak köze a német nemzetiszocializmushoz, mely előbb politikai eszközökkel, majd a legdurvább erőszakkal „ellenséges fajt” kreált a zsidókból, hogy azután ürügye legyen az elpusztításukra. A hitleri, paranoiás rasszizmus ellentétes volt Németország imperialista céljaival és gátolta második világháborús erőfeszítéseit. A nemzetiszocializmussal összefonódott rasszista téboly lehetetlenné tette, hogy a németek szövetségesekre találjanak a Szovjetunió elleni háborúban az „alacsonyabb rendűnek” tekintett szláv népek között. Jellemző azonban, hogy a „szemita” zsidók elpusztításától eltekintve a nácik sem nem vették komolyan saját „faji” elveiket, amit az is bizonyít, hogy a Wermacht illetékesei szerint a szláv nők mintegy egy-másfél millió gyereket szültek a megszállt területeken a német katonáknak, akiknek „germanizálását” fontolgatták az illetékesek. Németországnak mint „faji államnak” olyan szövetségesei voltak, mint az olaszok vagy a japánok, akiket a náci ideológia szintén „alacsonyabb rendűnek” tekintett. A hírhedt „eutanázia” program áldozatai német elmebetegek, a „felsőbbrendű faj” tagjai voltak, és az „ősárjának” tekintett cigányok egy részét az életmódjukra hivatkozva koncentrációs táborba hurcolták, és elpusztították.


Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 »


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány