Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 » Oldaltörés nélkül

Jogtörténetünk mintegy ezer boszorkányperről tud. Magyarországon először 1529-ben, Sopronban ítéltek máglyahalálra egy Bernát nevű tehénpásztort, boszorkányság vádjával. A legtöbb ilyen eljárást 1656 után indították, amikor a Habsburg-uralkodók a magyar joganyagba is felvették a Praxis criminalis rendelkezéseit. Az 1728. évi nagy szegedi perben hozták a legtöbb halálos ítéletet, szám szerint tizenhármat. De a Szegeden fellángoló máglyák hatására az akkori uralkodó, III. Károly már megszigorította az eljárás szabályait, s utólag kivizsgáltatta a pert. Leánya, Mária Terézia azután már az „ész nevében” lépett fel a boszorkányperek ellen, melyek közül az utolsót 1768-ban rendezték Magyarországon, jó fél évszázaddal az után, hogy Nyugat-Európában megszüntették az ilyen eljárásokat. De a néprajztudósok szerint a boszorkányokba, illetve tündérekbe vetett hit még a 20. század elején is elevenen élt az egyszerű nép képzeletében, s a nyomai bizonyára még napjainkban sem tűntek el teljesen.

A boszorkányokat üldözőik egy olyan ördögi vonásokkal és ártó szándékokkal felruházott csoport tagjainak tekintették, mely a valóságban soha, csak az emberek képzeletében létezett.
Nyugat-Európában a 18. század elején szinte egyik pillanatról a másikra szűntek meg a boszorkányperek. A felvilágosodás terjedésével a boszorkányság alig egy évtized leforgása alatt közönséges babonává vált, a létezését a tudatlan nép képzeletével és a „sötét középkor” örökségével magyarázták. A Szent Inkvizíciót ugyan csak a 19. században számolták fel, de hatalma és tekintélye, mely nem utolsósorban az eretnekektől és a boszorkányoktól való félelemből táplálkozott, rohamosan csökkent. A törvénykönyvekből egyszerűen kiiktatták az addig érvényes jogszabályokat, s a boszorkányság, melyet a hatóság immár nem méltatott figyelemre, népi hiedelmek formájában élt tovább az eldugott francia és olasz falvakban, ahol bizonyos nyomai a rontástól való félelmek formájában még ma is megtalálhatóak. A közelmúltban, II. János Pál pápasága alatt az ebből a célból felállított vatikáni bizottság jelentést készített a Szent Inkvizíció bűneiről és hibáiról, és nyilvánosan bocsánatot kért értük, megemlítve azt a szerepet is, amit az egyház a boszorkányok üldözésében játszott.

A boszorkányokat üldözőik egy olyan ördögi vonásokkal és ártó szándékokkal felruházott csoport tagjainak tekintették, mely a valóságban soha, csak az emberek képzeletében létezett. Mégis nyilvánvaló a strukturális hasonlóság a bűnbakképzések között, ha tekintetbe vesszük, hogy mindegyik a maga módján egy-egy katasztrófával fenyegető válsághelyzetre adott torz válasznak, cselekvési programmá fajult „világmagyarázatnak” volt tekinthető. A démonokban és boszorkányokban való hit a 14. és 15. századi természeti csapások, a tartósan rossz időjárás következtében kialakuló éhínség és a lakosságot tömegesen pusztító, addig ismeretlen járványok (pestis, fekete himlő) miatt erősödött meg Európában. Más jellegű, de ugyanannyira felfoghatatlan válságjelenségekkel ismerkedtek meg az európai országok népei a 19. és 20. században: az időről időre megismétlődő gazdasági válságokkal és a modern, az általános hadkötelezettségen alapuló és a hátországot sem kímélő háborúkkal. Ezek közül a négy évig elhúzódó, értelmetlen mészárlás, az első világháború volt döntő hatással mind a kommunizmus, mind pedig a rasszista nemzetiszocializmus kifejlődésére.

A boszorkányüldözés tömeglélektani lényege, vagyis hogy egy csoport valamennyi tagját bűnösnek tartották és üldözték, továbbra is fennmaradt, és a 19. században új, laikus ideológiai alapon fejlődött tovább, megalapozta a 20. század legszörnyűbb népirtásait. Az „univerzális bűnbakképzés” eszmei forrásait az olyan tudományos terminusokat használó, a tömegek számára többé-kevésbé vonzó, de a szakemberek által kezdettől fogva erős fenntartásokkal fogadott és élesen bírált ideológiai áramlatokban találta meg, mint a 19. század közepén kialakult rasszizmus és kommunizmus. Mind a kettő addig soha nem látott módon gerjesztette a bűnbakképzést, s olyan példátlan kegyetlenkedéshez és tömeggyilkosságokhoz vezetett a 20. század első felében, alig több, mint egy évtized leforgása alatt, mely méreteit tekintve nem is hasonlítható a boszorkányüldözéshez, a maga két évszázad alatt meggyilkolt mintegy százezer áldozatával.


Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 »


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány