Utolsó hozzászólások


Dr. Sebestyén Sándor író és történész cikkei hihetetlen érdekesek, izgalmasak s talán ami a legfontosabb érthetőek az olvasó számá…






Publikálni szeretnék Önöknél. Hol találom a formátum-információt? Jánossy Dániel ÁSZ

Hogyan mentheti meg a helyes adópolitika a deficites költségvetést?

Megjelent: 2007. június – 3. évfolyam 6. szám

Oldalak: 1 2 3 » Oldaltörés nélkül

RÓZSÁS TAMÁS Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet (tamas.rozsas@gmail.com)
Adam Smith már a XVIII. században megfigyelte, hogy a vámtarifák növelése egy bizonyos ponton túl a visszaeső import miatt negatív hatással volt a vámbevételekre.1 A XX. században John F. Kennedy elnök ugyanezt az inverz relációt ismerte fel az adókulcsok nagysága és az állam bevételei között, amikor nagyarányú adócsökkentést javasolt. Különös módon éppen a demokrata Kennedy felismerése vált a később Arthur Laffer által népszerűsített kínálatoldali forradalom alapjává, és ez a felismerés volt a republikánus Ronald Reagan elnök adócsökkentési intézkedései, és az azt követő világméretű adócsökkentési hullám mozgatórugója is.

Reagan adócsökkentése előtt a kínálati oldali közgazdaságtan részéről a magas adózási szint adóbevételekre gyakorolt negatív hatásának hangsúlyozása háttérbe szorított egy sokkal fontosabb kérdést, a magas adókulcsok gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatását. Reagan adócsökkentési intézkedései kiemelkedő gazdasági expanzióhoz vezettek az 1980-as és 1990-es években, 2 a gazdasági növekedés pedig az amerikai jövedelmek emelkedésével emelte az adóbevételeket. Az 1980-as évek elejétől több ország követte az amerikai példát, az adócsökkentést pedig mindenhol a gazdasági teljesítmények javulása követte.

A mindenható állam illúziója: növekvő adók, növekvő jólét?
Egy társadalomban az adóbevételek alapvetően két célt szolgálnak: egyrészt olyan közjavakat finanszíroznak belőlük, mint a honvédelem, vagy az igazságszolgáltatás, másrészt a jövedelmek újraelosztását szolgálják. Amikor a kormány elvesz egy forintot az adófizetőtől és azt valamilyen kormányzati programra fordítja, annak a gazdaság által megtermelt javak és szolgáltatások összességére háromféle hatása lehet: a gazdasági összteljesítmény növekedhet, maradhat változatlan, vagy csökkenhet. A legtöbben egyetértenek abban, hogy legalább egy minimális államszervezetre szükség van egy szabad társadalom létezéséhez és a gazdasági növekedéshez. A honvédelem biztosításával, a törvényes rend fenntartásával, és talán más olyan javak előállításával, mint az infrastruktúra, vagyonbiztonság, képzett munkaerő, a kormányzati kiadások pozitívan járulnak hozzá a piac tevékenységéhez. Ezeket a programokat adókból finanszírozzák, így eddig a pontig minden elvont adóforint egy forintnál többel növeli a gazdasági összteljesítményt.

Az adóztatás egy bizonyos szintje felett azonban a kormány már nettó értelemben is terhet jelent a magánszektor számára, az adóbevételek egyre nagyobb részben jövedelemtranszferekre fordítódnak például a társadalombiztosítás vagy a támogatott egészségügyi ellátás rendszerein keresztül. Az ilyen adók termelési kedvet visszafogó hatása csökkenti a gazdasági növekedés ütemét. Az Egyesült Államokban 1950 és 2004 között a jövedelemtranszferek és -támogatások aránya a GDP 6%-áról 12% fölé emelkedett. Mára ezek a kiadások a kormányzati kiadások több mint egyharmadát teszik ki. Magyarországon ez az arány 2004- ben a GDP 19,4%-a volt.3

Míg a XVIII. és XIX. században mindvégig a GDP 10%-a alatt maradó együttes szövetségi, állami és helyi adóteher jelentős mértékben járult hozzá Amerika korai gyors gazdasági növekedéséhez, a szövetségi kormányzat által 1913-ban bevezetett jövedelemadó eszközt, a két világháború és az 1930-as évek gazdasági válsága ürügyet szolgáltatott a fokozatos adóemelésre. Azóta a legtöbb állam és néhány város is bevezette a saját jövedelemadó-rendszerét, az amerikai adóterhelés pedig az első világháborút követően átlépte a GDP 10%-át. A 20%-os határ átlépésére az Egyesült Államok második világháborúba történő belépésével került sor, Nixon elnökségének kezdetén, 1969-ben pedig az adóterhelés már elérte a GDP 30%-át, majd 34%-ra emelkedett. Mára az adószint kis mértékben a GDP 31%-ára csökkent, a kormányzati kiadások azonban annak 35%-át teszik ki. A különbözetet rövid távon a kormány hitelfelvétele, hosszú távon a magasabb adók fedezik. Összehasonlításként, az EBRD4 adatai szerint a kormányzati kiadások Magyarországon a 2004-ben a GDP 49,5%-át, 2005-ben már 50,6%-át tették ki.

A gazdasági növekedés nagyrészt a termelékenység növekedésének köszönhető. Empirikus tanulmányok feltárták, hogy az adóterhek növekedésével a termelékenység növekedése lelassul.5 Ebből arra következtethetünk, hogy létezik egy, a gazdasági növekedés ütemét maximalizáló optimális adóterhelési szint. Az amerikai National Center for Policy Analysis (NCPA) modellszámításai szerint6 az Egyesült Államok esetében ez az optimális adóterhelési szint a GDP 23%-a és 23,5%-a közötti adóterhelést jelentene, amely utoljára az 1950-es években jellemezte az országot. Más tanulmányok ezt az arányt a GDP 19–20%-a körül határozzák meg.7 Az eredmények a vizsgált időszak és az alkalmazott modell szerint kismértékben változnak, azonban egybehangzóak abban a tekintetben, hogy az Egyesült Államok jelenlegi növekedési üteme, és ennek következtében hazai bruttó összterméke jelentősen alacsonyabb, mint amekkora az adóterhelés 1950-es szinten tartásával lehetett volna. Bár Magyarországra hasonló modellszámítások nem készültek, a kormányzati szektor nagyobb súlya miatt a különbség a ténylegesen elért és az optimális esetben elérhető fejlettségi szint között valószínűleg nagyobb az Egyesült Államokra számított értéknél.

Milyen következményei vannak a lehetségesnél alacsonyabb növekedésnek? Az NCPA tanulmánya szerint az adóterhelés optimális szinten tartása mellett az 1950-től 2004-ig terjedő időszakban átlagosan 5,8%-os növekedési ütemet lehetett volna elérni szemben az elért 3,5%-kal. Ha az Egyesült Államok gazdasága az 1950 és 2004 között eltelt 54 évben ebben az ütemben fejlődött volna, az 2004-ben 37 billió dolláros GDP-t jelentett volna szemben a ténylegesen elért 10,7 billió dollárral. Ez lényegében azt jelenti, hogy az adóterhelés optimális szinten tartása mellett ma egy átlagos amerikai család a jelenlegi jövedelmének reálértékben több mint háromszorosát élvezhetné.

Hasonló kimutatást készíteni a magyar gazdaságról sokkal nehezebb, ezt a rendelkezésre álló adatok minősége, a rendszerváltás előtti statisztikai adatok tartalmi különbségei csaknem lehetetlenné teszik. A hazai adóterhelésnek az Egyesült Államokbelihez viszonyítva jelentősen magasabb szintjét figyelembe véve azonban a magyar családok jelenlegi reáljövedelme és optimális adóterhelés mellett elérhető reáljövedelme között az amerikainál sokkal nagyobb különbség valószínűsíthető. Még inkább elgondolkodtató azonban, ha nem csak az időpontbeli jövedelemek szintjét, hanem az ez idő alatt meg nem termelt javak összességét vizsgáljuk. Az 1950 óta eltelt 54 év alatt az elmaradt növekedés miatt összesen mintegy 350 billió dollárnyi érték ment veszendőbe, ami egyéni szinten személyenként 1,2 millió dolláros jövedelemkiesést jelentett az évek során.

Ráadásul a túlságosan magas adók a kormányzat számára is bevételkiesést okoztak. A modellszámítások szerint a bevételt maximalizáló adószint rövid távon magasabb ugyan, mint a növekedést maximalizáló adószint, hosszú távon azonban a termelés – és ezzel az adóalapot képező jövedelem – gyorsabb növekedése miatt az alacsonyabb adószint magasabb adóbevételt eredményez. 1950 és 2004 között az amerikai adóhatóságok inflációval korrigált értéken együttesen 89,5 billió dollárnyi adót szedtek be. Gyorsabb növekedés mellett, nagyobb adóalap révén a beszedett adó összege elérte volna a 151 billió dollárt. A különbözet megfelel az Egyesült Államok 1949- től reálértéken számított összes deficitjének, tehát az alacsonyabb adózási szint mellett az Egyesült Államok kormánya nem csak összes eddigi kiadási programját tudta volna fedezni, de jelenleg nem lenne adóssága sem.

Hogyan engedték meg az amerikai választópolgárok, hogy vagyonuk a túlzott adóztatás miatt ilyen mértékben károsodjon? Miért mondtak le az amerikai politikusok 61,9 billió dollár adóbevételről? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy nincsenek tudatában lehetséges jövedelmüknek, az elmaradt jövedelem azért nem hiányzik nekik, mert azt sosem élvezték. Emellett legtöbbjük nem ismeri az adózás, az ösztönzők és gazdasági hatékonyság közötti összefüggéseket, a politika pedig nagy kreativitást mutat az adók elrejtésében. Több adótípus rejtve marad a hétköznapi adófizető előtt (például innovációs járulék, jövedéki adók) vagy éppen az egyes tranzakciókhoz képest alacsony összegük miatt nem tartja számon őket (például kulturális járulék). A közigazgatás szövetségi, állami és helyi szintje miatt az Egyesült Államok adózási rendszere a jövedelemadó tekintetében bonyolultabb a magyarországinál. Az általános forgalmi adó ugyanakkor a hazai gazdálkodókra ró az Egyesült Államokban hasonló funkciót betöltő, de sokkal alacsonyabb mértékű és egyszerűbb adminisztrációjú értékesítési adónál jelentősen nagyobb terheket.

Egy másik ok az állam terjeszkedésének módjában rejlik. A két világháború alkalmával a patriotizmus elnémította a magasabb adókkal szembeni ellenkezést, az 1930-as évek válsága pedig hozzászoktatta az embereket a nagyobb állami szerepvállalás gondolatához. Az új és kibővített újraelosztási programok ugyanakkor fokozatosságuk miatt maradtak észrevétlenek. Magyarországon emellett a rendszerváltás előtt az erőforrások összemérhetetlenül nagyobb hányadával „gazdálkodott” az állam, mint valaha is az Egyesült Államokban. Sokunk számára ezért egy amerikai mércével magas adózási szint még mindig kedvezőbbnek tűnik ahhoz viszonyítva, amit megszoktunk. Harmadszor, a politikusok gyakran a hétköznapi emberekétől eltérő prioritásokban gondolkodnak. Többségük jogász, a jogi munka pedig gyakran arról szól, hogy újraosztja a jövedelmet a felperes és az alperes között. A politikusok az adófizetőkben és a választókban gyakran a felperes és az alperes funkcionális megfelelőjét látják, ezért gyakran rosszul értelmezik a termelő tevékenységek működését és döntéseik hatását ezekre a tevékenységekre.

Mit tehetünk a jövőbeni növekedésért?
Az eddigi trendet a jövőre vetítve, az NCPA tanulmánya szerint az Egyesült Államok gazdasága a jövőben is sokkal jobban teljesíthetne a jelenleginél alacsonyabb adószint bevezetésével. Az az optimális adószint mellett a GDP 2010, 2020 és 2030 években rendre 11,5, 38,9, illetve 72,8 százalékkal haladná meg a jelenlegi adószint mellett várható értéket. Az adóbevételek esetében az alacsonyabb adószint 2010-ben ugyan még 12,8 százalékkal alacsonyabb bevételt eredményezne, 2020-ban és 2030- ban azonban már a várható adóbevétel is 7,1, illetve 35,9 százalékkal magasabb lenne, így összességében a 2005 és 2030 között befolyt összes adóbevétel 11 billió dollárral haladná meg a jelenlegi, magasabb adószint mellett várható összes adóbevételt.

A modellszámítások az NCPA tanulmányában az Egyesült Államok 1929 és 2004 közötti makrogazdasági adatain alapulnak. Magyarország esetében erre az időszakra értelmezési zavarok nélküli, kellően megbízható adatok nem állnak rendelkezésre, így a modellszámítás nem lenne reprodukálható. Az amerikainál sokkal magasabb adóterhelés miatt azonban, az adócsökkentés révén elérhető többlet-adóbevétel, illetve többletjövedelem Magyarország esetében arányaiban valószínűleg inkább magasabb, mint alacsonyabb lenne.

Miért fontosak egy amerikai tanulmány eredményei a magyar gazdaságpolitika számára? A Magyar Köztársaság költségvetése a kormányzat túlköltekezése és az állami gazdálkodás alacsony hatékonysága miatt az elmúlt években rendkívül súlyos helyzetbe került. Az államháztartás egyidejűleg rekordösszegű adósságteherrel és éves költségvetési deficittel küzd, Magyarország az euróövezethez való csatlakozás konvergencia kritériumainak teljesítésétől az utóbbi néhány évben egyre messzebb került. Míg azt a kormány is elismeri, hogy az általa tett adóemelési intézkedéseket a kényszer, és nem a józan gazdaságpolitikai megfontolás vezérli, a nemzetközi példák sokasága ellenére a költségvetési hiány csökkentése egyetlen eszközének az adóemelést tartja. Más gazdaságok példái ugyanakkor azt mutatják, hogy az adóemelés a költségvetési hiány kezelésére a lehetséges eszközök közül a lehető legrosszabb.

1  Egy 1755-ben tartott előadásában Adam Smith az adók és a gazdasági növekedés összefüggéséről így nyilatkozott: „Kevés egyéb szükséges ahhoz, hogy egy államot a bőség legmagasabb fokára juttassa a legalacsonyabb barbárságból, mint béke, könnyű adók és megfelelő igazságszolgáltatás: minden más a dolgok természetes folyásából létrejön.”
2  A Reagan adminisztrációt követő Bush és Clinton kormány bizonyos mértékig rontotta ezt az expanziót.
3  Gwartney, Lawson és Easterly 2006.
4  EBRD 2007.
5  Peden és Bradley 1989.
6  Scully 2006. A modell értékelésével kapcsolatban lásd Kennedy 2000 és Scully 2000.
7  Grossman 1987, Peden 1991.

Oldalak: 1 2 3 »


Szóljon hozzá!
Név:
Jelszó:
Üzenet:
 




© 2005-2019, Polgári Szemle Alapítvány